mail: 
Lánczi András 
viztorony@viztorony.hu 


A budafoki víztorony-pályázat 21. sz. pályaműve
21. sz.


 

Építészeti kialakítás

A pályázó kísérletet tesz arra, hogy egyesítse a "torony-szerű" és az "épületszerű" felfogást. Ezért a víztartályt négy hasábra helyezi és bejáratát házként fogalmazza meg. Kísérletét jó arányérzékkel, lendületes építészeti invencióval, kiváló ízléssel hajtja végre, de alapgondolta súlyos ellentmondásokat tartalmaz. A leírásban említett alapgondolat, a "vízzel teli lapos tál", melyet hol "lábak" támasztanak alá, hol pedig "négy kéz emel a Nap felé", további érlelést kívánt volna.
Nem tudta meggyőzően igazolni azt, hogy a mérnöki, építészeti és a víztechnikai szempontok egyensúlyban lennének. A négy lábnak nincs egyenrangú funkcionális szerepe, márpedig egy ilyen, szinte szimbolikus erejű esetben ez követelmény lenne. Ellentmondásos a korong peremének szervetlen és formalista ráépítése, sőt túlépítése. A kilátó funkció félreértetten és nehézkesen valósul meg. A B.B. azt kívánja az alkotóknak, hogy legyen számukra e pályázat tanulság, és a gondos kidolgozás, a sok értékes részeredmény legközelebbi munkájuknál hozzon sikert.

Szerkezeti kialakítás, építéstechnológia, fajlagos mutatók
A négy lábra állított víztározó egy belső hengeres részből és külső, háromszög keresztmetszetű körgyűrű alakú medencerészből áll. A medencerész alatt hidak kötik össze a 4 lábat, alul a 4 láb között szociális épület van. A kilátórész a víztartályra konzolokkal felfüggesztett gyűrű, melyre a sík középső tetőrészről lépcsőn lehet lejutni.
A Pályázó az építéstechnológiát nem köti meg, több változatot tart elképzelhetőnek.


A Pályázó az összes fajlagos mutatót kidolgozta:
a.) beépítés mértéke 3,28% < 8%
b.) szintterületi mutató 0,0884 m2/m2 < 0,12
c.) zöldterületi fedettség 85,4% > 80%
d.) építménymagasság 39 m < 50 m
tartószerkezet 1466 m3 ~ 0,475 m3 vb./vízm3
összes beépített tér: nem értelmezhető

Statikai számítás
A Pályázó részletes, látványos és jól követhető statikai számítást mellékel. Igazolja a talajigénybevételek betartását, a repedéstágassági határok betartását. A torony állékonysági mutatója a stabilizáló és a kiborító nyomatékok viszonya alapján 32, lényegesen nagyobb a szabványban előírt 2,2-nél.

Hidraulika, vízgépészet
A megfelelő csőszereléssel biztosítja az áramlást és vízcserét a medencékben. Kritikus pont lehet a külső medencerekesz hegyesszögű csúcsa. Helyesen a vízbevezetést függőleges perforált csővel oldja meg, így a vízáramlás minden medencevízállásnál biztosítható. A csőkapcsolatok az egyik medencetartó oszloptörzsben vannak kialakítva. A medenceterekbe a bejutás a födémről biztosított. A túlfolyóra vízzárat alkalmaz.

Telepelrendezés
Telepelrendezés, út, közmű megfelelő. A wc csoportot előnyösen a terepszinten helyezi el, szennyvízelvezetés megoldható.

A pályázat tárgya a budafoki 3000 m3-es hasznos térfogatú víztorony építészeti kialakítása, környezetbe illesztése, szerkezetének és építési technológiájának meghatározása a kiírásban részletezett feltételekkel.

A pályázat célja, hogy olyan alkotás szülessen, mely egyrészt az FVM Rt. szimbólumává válik, gondolatilag a Céggel azonosítható, másrészt a gyorsan fejlődő környék maradandó építészeti alkotása legyen.

A budafoki víztorony-pályázat leírása és a eredményének értékelése itt olvasható

A maketteket 2002 tavaszán a Camponában és a MEO-ban állította ki a Fővárosi Vízművek.