Kaposvár a kiegyezést követően fokozatosan kereskedelmi és pénzügyi központtá vált. A felgyorsult fejlődési folyamat jelentős építkezéssel járt, a lakosság növekedését és a mezőgazdasági nagyipar megjelenését eredményezte. E korszak a gyors városias fejlődés megindulásának időszaka, mely hamarosan kikényszerítette a közműves vízellátás megvalósítását.

A város első vízműtelepe - a helyi felszínalatti vízkészletek igénybevételével - Farkas Kálmán tervei alapján 1904-1906 években épült. A tervezés során az átlagos napi vízszükségletet 1.500 m3-ben határozták meg azzal, hogy harminc év távlatában a napi igény 2625 m3-re növekszik. A toponári vízműtelep 1906 november 20-i üzembe helyezésétől számítjuk Kaposvár vízközmű ellátásának kezdetét. A tizenhat szifonkútból kitermelt 1000 m3/nap vízmennyiséget kezdetben még nem használta fel a lakosság, azonban csakhamar tömegesen bevezették házaikba a vízvezetéket. Ezért az igények kielégítésére már három év múlva újabb kutak fúrásával növelni kellett a víztermelő kapacitást.

Az I. világháború alatt a vízmű fejlesztésére nem volt lehetőség, arra csak 1923-1926 között - külföldi kölcsön igénybevételével - a cseri vízműtelep létesítésével kerülhetett sor. Így már 3000 m3 vízzel gazdálkodhatott naponta a város. A gazdasági világválság idején és a II. világháború előtt csak a csőhálózat hossza növekedett. A víztermelés a 30-as években alacsony szinten, évente 610-640 ezer m3 között ingadozott. A lakosság több mint egyharmada nem részesült a vízhálózat vizéből. A háborút követően az igények tovább növekedtek, a város vízellátása rossz volt. 1950-ben a napi víztermelés még mindig csak 4.000 m3. A nagy vízfogyasztás szükségessé tette, hogy a strandfürdő kútjait is rákössék a város vízhálózatára. Ez ugyan enyhítette de nem oldotta meg a vízellátás problémáját. A vízhiány évről-évre jelentkezett. Az 50 évvel korábban készült vízbázist és vízvezeték- hálózatot akkor 20 ezer lakosra tervezték, s azóta a lakosság száma több mint kétszeresére nőtt, s az iparosodás is egyre fokozottabb követelmények elé állította a vízműveket. Javulást csak újabb vízmű létesítésével lehetett elérni. Ezért épült meg 1953-56 években a IV.sz. fácánosi és 1961-ben az V. sz. császárréti vízműtelep. E két telep 1.750 m3/nap víztermelő kapacitás fejlesztésével azonban csak rövid időre biztosította a vízellátás egyensúlyát.

A város fejlődése az 1960-as évektől soha nem látott méreteket öltött. A lakosság vízfogyasztásának növekedése mellett igen jelentős mennyiségű ipari vízigény is jelentkezett. Ekkor már nem csak a vízbázis elégtelen kapacitása okozott gondot, de a főhálózat kiépítése sem követte az igényeket. 1963-ban a kutak víztermelése 6.900 m3/nap, így a város vízhiánya súlyos volt.

1950-1965 évek között, másfél évtized alatt a vízhálózat hossza kétszeresére, a termelt és értékesített vízmennyiség - elsősorban az intézmények és az ipari üzemek dinamikusan növekvő vízigényének kielégítésére - két és félszeresére növekedett. Ennek ellenére a vízszogáltatásra sok volt a panasz, mivel az ivóvízellátás fejlesztése nem tudott lépést tartani a város fejlődésével, a lakosság növekedésével. A megoldást a cseri vízmű rekonstrukciójának megvalósításától és a sántosi vízmű megépítésétől várták. Az épülő nagy lélekszámú észak- nyugati városrész megfelelő nyomású vízzel való ellátására a Füredi út közelében 1966 végére felépült a víztároló medence és a nyomásfokozó gépház. A cseri vízmű rekonstrukciós munkáinak befejezésével, valamint a sántosi vízmű I. programjának megépítésével 1967 végén a városi vízművek összes termelése naponta már 17.500 m3. A város vízellátása viszonylag kedvező volt. Az 52 ezer lakosú városban mintegy 40 ezer fő kapott vezetékes vízet. A lakosság és az üzemek jövőbeni vízigényének kielégítéséhez a sántosi vízmű fejlesztésének további programjait 1975 illetve 1979. évben fejezték be. Ezzel létrejött Kaposvár azóta is legnagyobb vízműtelepe.

A Donner városrész vízellátásának fejlesztése indokolttá tette a víztorony megépítését, melyet kezdetben a Szigetvári utcai kúttelep táplált.

1974-ben a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága elfogadta "a város komplex vízgazdálkodása középtávú és távlati fejlesztési koncepciója" című előterjesztést, melynek lényege, hogy a vízgazdálkodást /elsősorban a vízellátást/ az általános fejlődés ütemét meghaladó mértékben kell fejleszteni. A lakás- és iparfejlesztési elképzelésekre alapozott számításoknak megfelelően nagyszabású fejlesztés kezdődött. 1975-1985 között megépült a Kaposvár- Fonyód regionális vezeték, mely lehetővé tette 1980-tól napi 5.000 m3, 1985-től napi 15.000 m3 ivóvíz biztosítását a város számára.

A 80-as évtized elejére Kaposvár már megfelelő vízbázissal rendelkezett, de az ennek megfelelő elosztási és tárolási lehetőségek nem voltak biztosítottak. A hálózat kis átmérőjű, s jórészt elavult, a magas tárolók térfogata csekély. E miatt rendszeres nyomásproblémák voltak a városban.

A város biztonságos vízellátásnak kialakítása érdekében a VIZITERV elkészítette a zónásítás tervét, három nyomásövezet kialakításával. Az időközben bekövetkezett változások figyelembevételével 1985-1990 között a zónásítási program keretében elkészült a csorda- hegyi 5000 m3 tároló térfogatú medence, a Füredi úti vízműtelepet a csorda-hegyi új víztárolóval összekötő vezeték és a Kecel-hegyi 1500 m3 hasznos térfogatú víztorony. E mellett indokolt volt a meglévő hálózat egy részének rekonstrukciója, bővítése is.

A zónásítási és rekonstrukciós program megvalósítása során, de azután is, a város demográfiai helyzetében és gazdasági életében alapvető változások következtek be: - a lakosság száma a korábbi várakozással szemben nem növekedett, hanem csökkent, - a korábbi évtizedekben prognosztizált iparfejlesztés csak részben valósult meg, - az életszínvonal alakulása miatt a fajlagos vízfogyasztás is csökkent,

E változások vízellátásra gyakorolt hatását az üzemeltető intézkedéseinél figyelembe kellett venni. 1990-ben a helyi vízbázis mértékadó kapacitása 23.480 m3/nap, a Fonyódról átvett vízmennyiség 11.370 m3/nap volt, így 34.850 m3/nap vízmennyiség állt a város rendelkezésére. Ezzel szemben az átlagos fogyasztás 26.983 m3/nap.

A 90-es évtized első éveiben a lakásellátottság szerény mértékben nőtt, a közüzemi víz - vezeték-hálózat alig változott. A lakosság részére szolgáltatott víz mennyisége jelentősen csökkent.

A két világháború között a közcsatorna-hálózat fejlesztése csak kis lépésekben haladt előre. Csupán a szűkebb értelemben vett belváros néhány utcájának csatornázásáról lehet számot adni. A legfontosabb középületek közül a kórház épületének 1926 évi csatornázása említhető.

A háború utáni években mindössze tizenhétezer ember - tehát a város lakosságának fele - élt a mintegy 22 km hosszú szennyvízcsatorna-hálózat mellett.

Az 50-es évek elején a város belterületén összegyűjtött szennyvizeket változatlanul a Noszlopy Gáspár utcában lévő szennyvízátemelőtől 3920 m hosszú 20 cm átmérőjű nyomóvezetéken juttatták ki a szennyvíztisztító telepre. Az átemelő telep azonban már nem megfelelő, korszerűtlen. A nyomócső pedig olyannyira szűk keresztmetszetű volt, hogy az átemelt szennyvizek is csak mintegy 50 %-a került ki a tisztító telepre.

Az ÉVM Mélyépítési Tervező Vállalat által 1954-1955-ben készített terv felvetette a 0-0-0 jelű főgyűjtő csatorna rekonstrukciójának valamint a gerincvezeték és a gyűjtőhálózat fejlesztésének szükségességét. Ezt indokolta, hogy a város 45 ezer lakosából kb. 25 ezer lakos által lakott terület volt csak bekapcsolva a szennyvízcsatorna hálózatba. Ez önmagában is további hálózatbővítést indokolt.

Az új lakó és ipartelepek szennyvizeinek elvezetése súlyos problémát jelentett. A terhelést az átemelő telep már nem bírta el. A szennyvíz tisztítása azért sem volt megnyugtató, mert a megkövetelt biológiai tisztításról - a túlterhelés okozta rossz tisztítási hatásfok miatt - nem lehetett beszélni, csupán mechanikai szűrésről.

A város fejlődése megkövetelte, a szennyvízcsatorna-hálózat korszerűsítését, a nagyobb keresztmetszetű vezetékek építését, valamint a szennyvizek biológiai tisztításának megvalósítását. A nagyszámú és költségigényes munkák megkezdésére a 60-as években kerülhetett sor. Ebben az évtizedben Kaposvár víziközművesítésében kedvező irányú változások indultak el.

A korábbi nyomóvezeték helyett a 0-0-0 jelű kelet-nyugati irányban húzódó új gravitációs szennyvíz főgyűjtő csatorna építését 1962-ben kezdték meg és 1968 évben fejezték be. A főgyűjtő megépítése azért volt az első és legfontosabb feladat, mert ez előfeltétele volt a csatornahálózat bővítésének, a város külső területei közművesítésének.

A szennyvízhelyzet megoldása érdekében még több idő - és költségigényes intézkedésre volt szükség. Ezek közül a legfontosabb:

- a követelményeknek - korszerűtlensége és kis teljesítőképessége miatt - nem megfelelő még az I. világháború előtt épített szennyvíztisztító telep átépítése, - az épülő észak-nyugati városrész szennyvízelvezetésének biztosítása, - a fonoda környékén épült lakótelep szennyvíz-csatornázásának kiépítése, - a Toponári úti ipartelep szennyvizei elvezetésének megoldása.

Az 1967-ben megkezdett napi 7500 m3 városi szennyvíz teljes biológiai tisztítására tervezett telep 1972-ben üzembehelyezett berendezései a mechanikai tisztítást elvégezték, de a biológiai tisztítás egy évi próbaüzemét csak 1976-ban fejezték be. A szennyvíztisztító telep a tervezettnél nagyobb terhelés miatt nem szolgáltatta a tervezéskor feltételezett tisztított vízminőséget. A tényleges biológiai tisztítás 3000 m3/nap, a tisztítás hatásfoka 30-35 %-os volt.

A város közigazgatási, ipari, kereskedelmi ellátó és szervező tevékenységének további várható dinamikus fejlődésével együtt járt egy nagyobb ütemű lakásépítés is többszintes épületekben szennyvízelvezetési igénnyel. Ezért merült fel az igény Kaposvár új központi szennyvíztisztító telepének létesítésére. A 20.000 m3/nap teljesítőképességű új telep biológiai tisztítást biztosító műtárgyainak 1990 évi üzembehelyezésével a város szennyvizeinek teljeskörű biológiai tisztítása valósult meg. A telep üzembehelyezése minőségi változást jelentett Kaposvár szennyvizeinek tisztításában. A befogadó Kapos csatorna vízminősége jelentősen javult.

A század utolsó évtizedében a szennyvízelvezetés és tisztítás feladatai négy szakterületre irányultak:

- a 0-0-0 jelű szennyvízfőgyűjtő tehermentesítésére, - a tisztítás során keletkezett szennyvíziszapok elhelyezésének megoldására, - az új szennyvíztisztító telep kapacitásának bővítésére, intenzifikálására, - a város csatornázatlan területeinek közcsatornával való ellátásra.

Ezen feladatok az északi új tehermentesítő csatorna /É-0-0-0/ 1994. évi üzembehelyezésével, az injektálásos iszapelhelyezési technológia feltételeinek megteremtésével, a szennyvíztisztítótelepen a finombuborékos mélylevegőztetős rendszer 1995. évi megvalósításával elkészültek. A még ellátatlan területek csatornázása terén bár említésre méltó eredmények születtek, még további fejlesztések megvalósítása szükséges.

Forrás: Kaposvári Vízművek