Az irodává alakított oldenburgi víztornyot, ami közvetlenül a Hunténél található, Köhler építőmester építette a nagyhercegségi vasútigazgatóság részére 1908-ban. 500 m³ űrtartalmú víztartálya Intze-I típusú. Eleinte csak a gőzmozdonyokat, később a közeli, oldenburgi pályaudvar tűz- és vízcsapjait is ellátta vízzel. A torony homlokzata a kor stílusának megfelelően, tipikusan oszlopszerű, vakolt lizénákkal tagolt. A századforduló évtizedére szintén jellemző az egykori acéltartály meglévő burkolata. A fuldai és bebrai tornyokkal ellentétben az építtetők rabic-technológiát választottak a tartály vakolására. Ezt a vakolt homlokzatot ásványi alapú festékkel festették le, a toronytörzset vakolatlan téglafalazatként alakították ki.

Károk a toronyban
Bár a torony már 1983-ban műemlékvédelem alatt állt, ami semmiképp sem szokatlan az ilyen ipari épületek esetében, a vasútigazgatóság úgy határozott, hogy lebontatja a tornyot. A tető az elhamarkodott bontási munkák következtében elpusztult, ugyanis hagyták azt a tartályba zuhanni, és a szarufákat közvetlenül a felfekvés helye fölött elvágták.

A tartály körüli rabicvakolatban elhelyezett függőleges T-profilok és a vízszintesen elhelyezett drótozás elemei elrozsdásodtak, aminek következtében az amúgyis vékony vakolat sok helyen levált, a maradékot pedig a Német Államvasutak távolította el.

A téglafalazat lábazata jelentős károkat mutatott. Egyes kövek úgy megrongálódtak a fagy miatt, hogy ki kellett cserélni azokat. A dél-nyugati homlokzaton a mészfugák nagyrészt tönkrementek a külső időjárási hatások miatt. A belső felületen mosottvakolat volt, ami szintén jelentős mértékben levált a dél-nyugati oldalon. Itt is hiányzott a fugázás nagy része.
A két falazott boltozatsüveg meglepően jó állapotban maradt fenn. Csak az acéltartókon jelentkezett felületi rozsdásodás. A torony vasablakai ezzel szemben teljesen elrozsdásodtak.

A kör keresztmetszet a legjobb statikailag
A törzsrész 55-75 cm vastag falazata cölöpalapokon nyugszik. A két poroszsüvegboltozat, az acéltartály és a falazat szerkezeti, statikai szempontból is jó állapotban volt. Járulékos terhei az újrahasznosítás során beépített betonfödémekből és lépcsőkből adódóan statikailag problémamentesek, mivel a víztartályt üzemen kívül helyezték, így a tartálytartalom terhe kiesett. A beépítések miatti járulékos terheket a külső falazattal és az enyhén ferdén elhelyezett betontámasszal vették fel, melyek a torony alapjáig viszik le a terheket. A statikus szerint kör keresztmetszetű alátámasztás az optimális.

A víztorony déli oldalán egy 10 m magas és 1,2 m széles függőleges ablaksávot helyeztek a homlokzati falba, hogy az irodahelyiségeket megvilágítsák.
A lüneburgi torony hotellé való alakításánál a műemlékvédelem előírta az acél tartály megtartását. Oldenburgban az építész kifejezett kívánsága volt, hogy a tartályt őrizzék meg az eredeti funkció igazolására. Az új ácsszerkezetű tető teljes terhelését kör alakú acélkoszorúval továbbították a toronytörzs falazatára. Az új cserépfedésű fedélszerkezetet nagy teherbírású daruval emelték a helyére.

Homlokzat felújítás
A külső falazat gőztisztítását követően a földszinten egyes köveket ki kellett cserélni, a fugákat kívül és belül is kikaparták és újrafugázták. A kívülről feltárt alapokat vízhatlanították, és dréncső-rendszerrel látták el, ezek gondoskodnak a felületen összegyűlő víz elvezetéséről. Minden új épületrészt különböző földszínekre festettek, míg a régi részek - falazatok - nyers felületűek maradtak.

Újrahasznosítás irodaként
Az újrahasznosítás koncepciója egy nagy függőleges terű iroda volt. Ahhoz, hogy a 12 m magas toronytörzset így hasznosítsák, újabb födémeket és egy betonlépcsőt kellett beépíteni a többlet terhek viselésére. A betont tűzvédelmi megfontolásból alkalmazták. Felvonót nem telepítettek az épületbe, mert az építész szerint a torony karakteréhez nem illik, és a költségeket mintegy 100000 DM-val növelte volna.

Négy félkör alakú szint és egy önhordó betonlépcső képezi a tulajdonképpeni irodát, amit az építési szabályozás lépcsőházként is kezel. Ezért tűzvédelmi okokból kiegészítésképpen egy füstjelző-berendezést, vészvilágítást és két tűzoltó-berendezést is be kellett szerelni. A régi boltsüveges-födémekbe lépcsőáttörést vágtak, és az acéltartókhoz horgonyozva az új betonfödémekbe kötötték.

Az ovális és íves acélablakokat a műemlékvédelemmel összhangban megnagyobbították és felújították, hogy az irodák több fényt kapjanak. Ezenkívül elektromos vezetékeket, szaniter berendezéseket, és új, gázüzemű fűtést építettek be. Nagy felületű fűtőtestekkel lehet a legkedvezőbben nagy hősugárzást és kis hőáramlást előállítani. Egy kiegészítő szellőző a felszálló meleget visszavezeti alulra.

A torony földszintje parkettázott, a többi padlózat padlószőnyeggel borított, ami a nagyterű irodában akusztikai szempontból nagyon előnyös. Az akusztika különben annyira kiváló, hogy évente egy-két alkalommal 70 fős kulturális rendezvényt lehet tartani az irodahelyiségekben.

A félkör alakú szintek 2-3 főnek biztosítanak helyet, akik együtt dolgoznak különböző építészeti feladatokon. Az 5,5 m-es magasságban levő első teljesen kör alakú szinten helyezkedik el a tárgyalórész, a titkárság, a teakonyha, és néhány munkahely. A földszinten az előcsarnok nyitott a rajzasztalos iroda felé.

Összegzés
Az irodaként újrahasznosított víztorony hat szinten és összesen 220 m² hasznos alapterületen lehatárolt, egyéni munkahelyek kialakítását tette lehetővé, melyek átláthatóak és átrendezhetőek. A kommunikáció a házitelefonon történik.

Az 1992-ben kezdődött oldenburgi víztorony-újrahasznosítás, melyre az építészek eredeti terveik alapján csupán megőrzési munkálatokat tervezetek, 1993-ban zárult le.